Fotózással 2010 óta foglalkozom. És hogy semmi ne állhasson az álom hivatásom útjába, hivatalosan is fotográfus és fotótermék-kereskedő lettem.
Már 7 évesen arra törekedtem egy csodálatos panorámájú panellakás 10. emeletén hogy rendszeresen bátyámra hozzam a frászt ideiglenes fotó laborjában. Igen, panel fürdőszobából kialakított „tesós” sötétkamra, ahol minden egyes nem kívánatos fénycsóva, zavaró tényező lehet a fényérzékeny anyagok szempontjából. Sokszor rányitottam az ajtót, és most már tudom, ha elhelyeztünk volna egy függönyt is, ami megakadályozza a beáramló fényeket, nem kaptam volna annyi szemrehányó tekintetet. Ezúton is bocsánatot kérek tőle. A negatív szárításával kapcsolatos pormentes helyi történet, a fregolin száradó zoknik mellett indult útjára..
Azért is említettem a panelt, mert rendszeresen besütött a nap az ablakon, és a fény rengeteg kreatív ötletünkhöz járult hozzá. Meghatározó élményt nyújtott ahogyan láttam nyílni a piros tulipánokat a vázában. Az árnyékoknak és fényeknek volt köszönhető hogy ezeregy színben pompázhatott kicsiny szobánk, ahol ősszel olyan csodás melegszínű fényjátékok ösztönöztek minket közös álmodozásra.
…
A mai napig a fény szerelmese vagyok, szeretek játszani fényekkel, harmonizálni természet tökéletes eleganciájával az évszakok váltakozásának köszönhetően. Az őszi meleg színek, gesztenyebarnára öltöztetve a tájat, nagy sétákra ösztönöznek. Ezért is van akkora sikerük az őszi fotózásoknak!
Most már saját, meghitt, igényesen kialakított stúdiómban is várlak benneteket hogy még sok forgatókönyvet keltsünk együtt életre, hogy elképzeléseitek megvalósuljanak valami egészen különleges megvilágításban!