Csendes segítők
Három fotós eszköz, amely nem akarja megalkotni helyettem a képet.
Csak lehetőséget ad arra, hogy megszülethessen.
A fény nem kopog.
Nem kér szót. Nem harsog.
Csak jelen van. Lassan, finoman, néha észrevétlenül.
Ahogy telnek az évek a fotózásban, egyre kevesebb dolgot
viszek magammal. De azok, amelyek maradnak, csendes társakká válnak.
Nem beszélnek, nem türelmetlenkednek. Csak ott vannak,
amikor éppen szükség van rájuk.
Az eszköz csak helyet készít
A fotós felszerelés önmagában nem alkot képet.
Nem hoz létre történetet, nem ad érzést, és nem helyettesíti
a figyelmet.
Inkább lehetőséget teremt.
Egy kis mozdulatlanságot. Egy halk fényt. Egy pillanatnyi
biztonságot, amelyben az ember elfelejtheti a technikát,
és végre jelen lehet.
Csak megtartja a pillanatot, amíg az képpé válik.
Egy kis állvány
Hogy ne remegjen a gondolat.
Vannak pillanatok, amikor az ember mozdulatlanságot keres.
Nem azért, mert minden a mozdulatlanságról szól,
hanem mert abban valami mély belső figyelem lakik.
Egy kis állvány nálam nem technikai kellék.
Inkább egy meghosszabbított figyelem.
Segít akkor is, amikor a kezem nem bírná a hosszú záridőt,
és akkor is, amikor csak hallgatni akarom a pillanatot,
nem közbeavatkozni.
Egy kis fény
Nem uralkodik. Csak meghív.
Vannak árnyékok, amelyeket szeretünk.
És vannak, amelyeket csak lágyítani érdemes.
Van, hogy a jelenetnek nincs szüksége teljes világításra.
Csak egy pillanatnyi érintésre.
Egy kis elmozdulásra a fényben.
Egy fényre, amely nem akarja legyőzni az árnyékot,
hanem beszélgetni kezd vele.
Nem ordít. Nem vakít.
Nem akarja, hogy alávesd magad a technikának.
Csendesen közelít, megszólítja a tekintetet,
és finoman vezet.
Egy halkabb fény
Ami nem megvált – csak megérint.
Van olyan fény, amely nem fényrobbanás.
Inkább egy suttogás a világításon belül.
Csak annyit világít, hogy a pillanat megszülessen,
de ne törje meg.
Nem vakít.
Nem akar fontosabb lenni annál, amit megvilágít.
Egy kreatív társ, amely akkor a leghasznosabb,
amikor alig vesszük észre a jelenlétét.
A fotóstáska nem csupán felszerelés
Volt már szerettem, és volt, amit kevésbé.
Folyamatosan változik a felszerelésem,
vele együtt a táskák mérete és formája is.
Néha számít a dizájn. Máskor kedvem támad a divatra.
Sokszor ámulatba ejtenek a színek,
és időnként feltöltenek munícióval.
De van valami, ami nem változik:
a fotóstáska mindig emlékeztet arra,
hogy a képen kívüli világban is rend van.
Hordozza azokat a dolgokat, amelyekkel dolgozom,
és közben azokat a döntéseket is,
amelyek mentén látni próbálok.
Csak segít csendben maradni, amíg a látásmód megszólal.
Nem a mennyiség
Nem hiszek abban, hogy a több eszköz feltétlenül több képet jelent.
És abban sem, hogy minden új tárgy közelebb visz ahhoz,
amit keresünk.
Néha éppen az ellenkezője történik.
A túl sok lehetőség elfedi az ösztönt.
A túl sok technika elnyomja a figyelmet.
Az igazán jó eszköz ezért számomra nem az,
amelyik mindent tud.
Hanem az, amelyik nem áll közém és a kép közé.