Ez nem csupán egy kép. A tónusgörbék halk beszélgetése: a szépség ott van a részletekben, a nyugalomban és a csendben.
A szalmaszív ott pihen, csendben, de mégis magában hordoz egy egész világot. Nem csupán szalmafonat, hanem egy gondolat, ami formát öltött. Egy érzés, egy emlék, egy vágy nyoma, amely utat talált a világba. És innentől kezdve a történet folytatódik a képzelet ölelésében.
Minden alkotás így születik. Először egy halvány gondolat, amit a fény hív életre. Egy hangulat, ami egyszerre képes melegséget és hűvösséget is árasztani. A színek lassan kibomlanak, a tónusok egymásra találnak, mint a hajnal első fényei, amikor a nap még tétován kíméli a horizontot.
A képzelet világa itt fonódik össze a valósággal. A színek nem csupán léteznek – irányítanak, terelnek, mélyítenek vagy felemelnek. A tónusok szabályoznak: hol sötétbe húznak, hogy elidőzz a rejtett részleteknél, hol világos foltokkal adnak kapaszkodót, ahol a figyelem megpihenhet.
Egy kép nem akkor válik véglegessé, amikor megörökítik. Az csupán az első lépés – a gondolat szikrája. Az igazi történet akkor kezd kibontakozni, amikor a színek és fények összehangolódnak, amikor a tónusok halk beszélgetésbe kezdenek egymással. Amikor a látvány átlép a láthatón túli világba.
A szalmaszív így lesz több puszta anyagnál: egy emlék, egy hangulat hordozója. Egy álom kézzelfoghatóvá válik. Az érzések finom rezdülései eggyé válnak a színekkel, és a kép – bármennyire csendes – mesélni kezd. Egyetlen szívből jövő hangon.
Artantiq üzenete ebben a történetben is ott rejlik:
A múlt tárgyai, színei és együttes hangulata, nem csupán díszek – üzenetek, amelyeket csak akkor érint meg, ha elcsendesedünk. A szalmaszív nem kiabál, de mesél – mint ahogy a fény is, amikor csak megérinti a formát, de sosem birtokolja teljesen.