Toszkána – a csend, ami visszanéz rád
Toszkána nem harsog. Nem tolakszik. Nem próbál lenyűgözni.
Csak ott van – mint egy öreg, bölcs szikla, amit már annyi évszázada ér a reggeli fény.
A Hotel Borgo | Tre Baroni szélén, a panorámás medence mellett, halkan visszhangzik a hegyek lélegzete.
Itt nem csak a test pihen – hanem valami mélyebb értelmet nyer a testi-lelki béke.
…és a csend, ami nem mindig üres.
Könyv, amit folyamként formálok – címe: Megalkotlak.
Benne a pillanataink: a múltunk hangulatokban, hozzá megvilágított vágyaink.
Egy belső utazás lenyomata – ahogy én látom. Úgy hogy te is értsd.
A reggelek narancsfényben úsznak. A horizonton átnyúló dombok – mintha festő álmodta volna őket.
A ház, sajtkéreg-színű fák évtizedes tanúi.
Egy hely, ahol a csend nem üresség – hanem beszélgetés önmagaddal annyiszor ahányszor nem hallgattad meg.
Az Artantiq szívének lüktetése is hasonló.
Apró tárgyak, színek, textúrák – amik nem „díszítenek”, hanem emlékeztetnek.
Toszkána nEm csupán térképhely.
Toszkánában ébredni – mintha nem is a világ kelne fel, hanem Te.
Ahol a hajnal sem siet.
Nem csap zajt.
Inkább egy lassú, nesztelen kibomlás –
ahogy az első fény végigsiklik a csempéken,
átvillan az olívafák levelei között,
és rálehel az ablaküvegre.
A reggel íze…
Maradásra bíró félálomból kikevert illat.
és a háttérben ott fűszerezi, napfénycsalogató bazsalikom a kertet.
A nap emelkedik – Dél körül a fény már magasan jár.
Erős, büszke, harsány.
A napszak amikor a fényképezőgépem csendben ragadt markolattá válik.
Mert nem akar kikezdeni a kontrasztokkal.
A fény túlságosan nyers, az árnyék túl határozott.
Csak jelen vagyok.
És hagyom, hogy a délután megszelídítse az eget.
A délután – egy festő ecsetvonása a horizont peremén.
Az árnyékok már hosszabbak, a levegő puhább.
A nap színe melegebb,
és úgy világítja meg a domboldalakat, mintha valami fontosat akarna elmondani.
A szél ilyenkor táncolni kezd a ciprusok között,
és a fák – különösen az öregek – belehajolnak az időbe.
Valahol egy harang szól,
és nem tudni, dél van-e, vagy már egy másik világ kezdete.
A környék – nem díszlet.
A házak nem újak, nem régiek – hívogató ismerőseink.
A falak néha suttognak, a kövek pedig emlékeznek.
A táj nem akar lenyűgözni,
csak finoman betakar – mint a vállamra csúszott pokróc estefelé.
Miközben írok,
A könyv nem halad. Inkább formálódik.
egy gesztusban,
Egy villanásban, mintha több száz éves arccal a szőlőre nézne.
A kimondatlan szavak amit nem mindig írok le – csak érzem, hogy ott lesz a könyvben.
És ahogy lemegy a nap,
és érzem, hogy ma is egy nappal közelebb kerültem hozzád.
Megalkotlak. Nemcsak tényekről szól – hanem jelenlétről.
Megalkotlak – Egy könyv bensőséges utazástól az alkotásig, az önazonosság és a fény mögött rejlő árnyékok világába.
Ahol a szavak ábrándot festenek, víztisztán beszélnek, és minden sor egy újabb lépés önmagad felé.
Ez a könyv belső utazás, egy visszatekintés, akárcsak
Toszkána – ahol a fény emlékeket ír a bőrödre.
Ha egyszer eljutsz ide –
Hallgasd a tájat.
És magadat is.
Artantiq. Csendből formált történetek.
Olaszország, Poppi – Hotel Borgo | Tre Baroni
És ha úgy érzed, ezt meg kell örökítened…
Hívj magaddal személyi fotóst, – akár csak egyetlen napra is.
Egy nap, ami rólad szól. Nem pózolás – hanem jelenlét.
Képek, amik nem csak emlékeztetnek – hanem elvezetnek oda, ahol jól vagy.